2010.11.12. 19:55, Eny-Reby425
Az egsz hrbrze arrl beszl, hogy Demi Lovato hirtelenjben bevonult a kzeli rehabilitcis kzpontba, htrahagyva maga utn a munkjt. Hirtelen dntsnek okt azonban eddig senki nem tudta.
Taln senkinek sem jdonsg, hogy Demi Lovato csak gy, mint az idjrs, hirtelen dntst hozott, egyik naprl a msikra. Demi Lovato felkereste a legkzelebbi rehabilitcis kzpontot. Azonban a teljes igazsgot mg senki nem tudta, hogy a fiatal sztr mirt dnttt gy, hogy pszichiterektl kr segtsget. A lepel vgl lehullt. A most kvetkez drmai hrek nem kitalcik; akrmennyire is hihetetlennek fognak hangzani, mgis mind igazak.
Demi Lovato ugyanis slyos kokainfggv vlt. Bartai s ismersi prbltk leplezni valdi sszeomlsnak okt azzal, hogy Deminek lelki problmi miatt kellett segtsget szerezni. gy tnik, az igazsg takargatsa csak eddig tartott.
Tavaly decemberben Demi Lovato texasi koncertje utn egyik bartja bulijban vett rszt, ahol a vad buli rszvevi elszr kaptk rajta Lovato kisasszonyt, amint pp drogozik. Brian Payne, aki Demi kzeli ismerse, nyilatkozott az amerikai Life & Style magazinnak, akik persze eleinte nem hittk el a kacsnak tn lltsokat. Payne ezt lltotta: „Rajtakaptam t. gy tnt, nem elszr csinlja ezt (ahogy kokainozik), s ahogy elnztem, mr rgta benne van a drogok hasznlatban.”
Payne elmondta nemrgiben, hogy Lovato egy jabb partin vett rszt a Dallasban adott koncertje utn, ahol megismerkedett egy fiatal frfivel, Dave-vel, akit ksbb megltek egy vizisportbalesetben. Ez is elg volt Deminek, hogy az italhoz nyljon.
A kzeli bartok vgl elmondtak mindent a Life & Style magazinnak. Demi Lovatnak a Dave-vel trtnt halleset, valamint a szaktsa Joe Jonasszal teljesen megviselte a lnyt. Szvt darabokra trtk, ekkor kezdett el depresszis lenni, majd folymatosan ivott s drogozott. Szerencsre az utols pillanatban meglljt parancsolt a kros szereknek, s beltta, innen mr csak segtsggel trhet vissza a j tra.
Jelenleg is az egyik pszichitrin pihen, s mindenben segtenek neki, hogy jult ervel trhessen vissza munkjhoz, a rajongk pedig szortanak neki, hogy minl elbb meggygyuljon.